2010. április 21-26.: Genf

Eyjafjallajökull – nem hittem volna, hogy valaha le kell írnom ezt a szót. Azt szerencsére eddig még senki nem kérte tőlem, hogy ki is ejtsem... Pedig pár napig igencsak fontos szerepet töltött be az életemben, egész pontosan komoly stresszfaktor volt.

Jó hét keresgélés és gondolkodás után sem tudtam megfelelő árban és megfelelő összeköttetéssel repülőjáratot találni Brassó és Genf között. Ennek egyik alapvető oka az, hogy Brassóban még mindig nincs repülőtér. A másik az, hogy valamilyen oknál fogva sem Bukarestből, sem Marosvásárhelyről nem lehet egyszerűen és olcsón eljutni Genfbe – vagy legalábbis azokon a napokon, amikor én indulni és érkezni szerettem volna.

Végül 2010. április 11-én vásároltam meg interneten a jegyeket éspedig úgy, hogy április 20-án és 21-én megtartom az óráimat Marosvásárhelyen, 21-én este 8-kor Orangeways busszal indulok Budapestre, onnan 22-én reggel EasyJet járattal Genfbe, majd 26-án vissza Genfből Budapestre, onnan 26-án este busszal vissza Vásárhelyre, megtartom kedden, szerdán az óráimat, majd úgy haza Négyfaluba. Ez volt az egyedüli lehetséges megoldás az esetemben.

És itt kapott fontos szerepet az Eyjafjallajökull. Vagyis egész pontosan a kitörése. Pár nappal az indulás előtt rendre zárták be a repülőtereket, sőt egy adott pillanatban Európa teljesen meg volt bénulva légi közlekedés szempontjából. 21-én délután, mikor ellenőriztem Ferihegy honlapján a járatokat, még nem lehetett tudni, hogy reggel indul-e járat Genfbe, vagy sem. Nem volt mit tenni. Elindultam, legfeljebb busszal megyek tovább. Várt a találmányi szalon. És nálam voltak a találmány eszközei is: rádióadók, vevők, laptop, szoftver, minden, ami a bemutatáshoz kellett. Előzetesen felhívtam Ferihegyet, és dékáni igazolást is kértem, nehogy ne engedjék fel a bombának is tűnő rádió-adóvevőket, nyomtatott áramköröket stb.

A buszozás Pestig kellemes volt, habár már jó ideje nem jártam busszal. Három filmet is végignéztem útközben, sőt aludni is tudtam. Reggel Ferihegy. A légteret megnyitották. Az én gépem szállt fel az elsők között. Alig két órás repülés következett Genfig. Elszálltunk az Alpok felett. Jól esett volna a földön egyet kirándulni. A magas hegyek, kietlen sziklák között kipihenni az elmúlt hetek fáradalmait. Eléggé sokat dolgoztunk éjjelente, míg összejött a szoftver. Március 30-án született meg harmadig gyermekem Árpád Apold, akinek testvéreihez hasonlóan szintén megvolt az a jó szokása, hogy éjjelente ordított, nappal pedig aludt. Talán Amerikába kellett volna, hogy szülessen, és míg átállt Erdélyre, mi sem igen tudtunk aludni.

A repülőtérről egyenesen a PalExpo épületébe siettem, ez gyakorlatilag egybe van épülve a repülőtérrel. Itt már várt Péter, be kellett rendezni a standot. A 38. Nemzetközi Találmányi Kiállításon 45 országból közel 1000 találmányt mutattak be. A kb. 70 000 nézőt vonzó szalonban 22 szekcióba sorolták be a találmányokat, mindegyik szekció arany, ezüst és bronz érmékkel jutalmazta a legjobbakat. Mi a magyarországi delegációval mutattuk be találmányunkat, melynek teljes címe: dr. Hantz Péter (EMBL, Heidelberg, feltaláló), dr. Kovács Lehel István (Sapientia–EMTE, Marosvásárhely, fejlesztő), dr. Brassai Tihamér (Sapientia–EMTE, Marosvásárhely, fejlesztő), Peter Huber (villamosmérnök, Németország, fejlesztő) – Élőszavas oktatás hatékonyságának növelésére szolgáló berendezés.

A Studsys nevű szerkezet a Diákvisszajelző rendszer (Student Feedback System) angol rövidítéséből kapta a nevét, lényege, hogy a hallgató egy rádiófrekvenciás távirányító segítségével azonnal tudja jelezni, ha nem érti az anyagot, ha túl gyorsnak tartja a tanár ritmusát, épp unja az előadást, vagy kérdése van. Egyetemeken nem ritka, hogy 200–300, vagy még több diák hallgatja az előadásokat. Ilyen nagy létszám mellett, nem tehet fel mindenki rögtön kérdéseket, nem jelezhetik, hogy nem értettek meg valamit, vagy túl gyorsnak tűnik esetleg az előadás. Egyes diákok nem is igen mernek kérdezni, vagy jelezni, ha nem értik. Ez a távirányító azonban lehetőséget ad nekik az azonnali visszajelzésre, és névtelenséget is biztosít. Az oktató számítógépéhez kötött vevő összesíti és grafikusan megjeleníti a teremből vett visszajelzéseket, így a tanár rögtön változtathat az előadása menetén, stílusán.

A találmány három változatban is működőképes: egy nagyon olcsó, de kommunikáció szempontjából nem annyira biztonságos infravörös átvitellel, egy 100%-os adatbiztonságot szavatoló rádiófrekvenciás adó-vevős rendszerrel, valamint egy 96%-os adatátviteli biztonságot szavatoló csak adós rádiófrekvenciás átvitellel.

Nos, ezt a berendezést mutattuk be a genfi kiállításon. Utunkat arra is felhasználtuk, hogy meglátogassuk a genfi magyarokat, mindazokat, akikkel már 2007-ben találkoztunk a Bolyai Egyetemért szervezett ifjúsági karaván során. Már az első nap előadást tartottunk a genfi magyar könyvtárban az erdélyi magyar felsőoktatásról. Az előadás után vacsora keretében hosszasan elbeszélgettünk. Ugyanabba a vendéglőbe mentünk, mit 3 évvel ezelőtt. Akkor raclette-t ettünk, most halat választottunk. Én az elmaradt alvásokat igyekeztem bepótolni, de csak hazaérkezésem után éreztem úgy, hogy eléggé kipihentem magam.

Másnap a kiállítást látogattuk végig, sokat fényképeztünk – hasznos és haszontalan, sőt megnevettető találmányokat egyaránt. Volt kerekesszék lebénult kutyáknak, levegőelszívó a vécékagylókra, újfajta törésálló üveg, 3D-s megjelenítők, tévék, nagyon sok biciklis újítás, de olyan babaruha is, amely együtt nő a gyermekkel. Érdekesnek tűnt az a mobiltelefon-alkalmazás, amely lefordította a babasírást: megmondta a sírás hangjából, hogy mi a baja a gyermeknek. Este a genfi magyarokkal vacsoráztunk, most a változatosság kedvéért fondue-t ettünk, amely igazán finomra sikeredett.

Szombaton igazi élményben volt részem. Egy volt tanítványommal találkoztam, aki a CERN-ben dolgozik. Bevitt a kutatóközpont területére, nemcsak azt a helyet nézhettem meg, ahol a WEB megszületett, hanem a híres részecskegyorsítókat is. Egy gyors sörözés után (búzasör) léptünk ki a CERN kapuján.

Szintén szombati nagy élményem, hogy a nemzetközi zsűri aranyéremben részesítette találmányunkat. Délután fotókat készítettünk a díjjal, majd eléggé sokat sétáltunk a városban, felelevenítve a 3 évvel ezelőtti városnézéseket. Sziszi szobra, a park, a tópart. Naplementekor értünk a Jet d'Eau-t. A világ egyik legnagyobb szökőkútja másodpercenként 500 liter vizet lövell a 140 méteres magasba 200 km/h sebességgel.

Vasárnap reggel még meglátogattuk a kiállítást. Összecsomagoltunk. Estére a magyarországi választások eredményeit megvárandó, Franciaországban szerveztünk gulyás-vacsorát. Zürichből is jöttek át magyarok az előre meghirdetett eseményre, köztük egy volt tanítványom és kollegám is. Itt találkoztam Markó Lehellel is, volt osztálytársammal. Evés és ivás. Reggel négykor repülőtér. Délire már Budapesten voltam. Este busszal indultam vissza Marosvásárhelyre. Átaludtam a teljes utat, a határnál és Kolozsváron ébredtem csak fel. Óratartás, sajtótájékoztató a genfi aranyéremről, majd másnap haza Négyfaluba... Nem kirándulás volt – kemény munka.