2010. március 13-15. - Szabadságharc a Kárpát-kanyarban - egy kiállítás képei

A természet a legnagyobb kiállítóterem, pompás remekműveit bármikor megcsodálhatja a látogató, s a fehér hóval borított táj kiemeli az ember alkotta emlékműveket. A múló idő mérföldkövei ezek; tanúságtételei a győztes csatáknak, örök döbbenetei a kegyetlen megtorlásnak, kegyhelyei az önfeláldozásnak, őrtüzei a hősies helytállásnak.

Március 15. a nemzet ünnepe, a magyar szabadság napja. 1848 márciusának idusa mélyen szállt a magyar nép lelkébe, és mint ki nem apadó forrás, táplálja a hazafiság, a szabadság nagy eszméit. A Szabadságharc nem tőlünk távol zajlott, valahol egy végtelen harcmezőn, hanem közöttünk, körülöttünk. Minden egyes magyarlakta településnek – legyen az bárhol a Kárpát-medencében – köze volt a szabadságharchoz. Harcszíntér volt, húszárjaink bölcsője volt, felszabadult jobbágyaink itt ültek örömünnepet; vagy vesztőhely volt, véres betörések és kegyetlen megtorlások színhelye. Így van ez a Barcaságon is.

A Kőba völgye

A ’48-as kőhöz 2010. február 6-án látogattunk el a brassói EKE-sekkel, de március 14-én is visszatértünk magyarországi vendégeinkkel. Hogy mi történt itt valójában 1848 karácsonyán, azt Borcsa Mihály (1824–1913) bácsfalusi evangélikus lelkész, ’48-as honvéd naplójából tudhatjuk meg: „Karácsony szombatján hirtelen rettenetes ordítás rázkódtatta meg a levegőt, a Deresztye felől hatalmas sereg román rontott a védtelen csángókra. Elmenekülni alig jutott ideje egy néhánynak, s aki tudott, kerteken, mezőkön keresztül rohant a hegyek és Malomdombok közé, a Kőhavas rengetegeibe, hogy bár életüket megmenthessék. De sokuknak ez sem sikerült, s mintegy 50 magyar esett a dühöngés áldozatául az egész Hétfalu területéről, közöttük a derék Szász György hosszúfalusi lelkész is, kit az otthonában szúrtak le, s ezeket hirtelenibe a templom udvarán temették el a hazakerülők, de csak hónapok múlva mertek még a templomokban is megemlékezni róluk. De akik megmenekültek, sem jártak sokkal jobban. Tél lévén, a hó elárulta a menekülők útját, utánuk mentek, s ha nem is ölték meg, de mindenükből kifosztották őket, míg sokat az izgalom, a fagy és éhség tett életére nyomorékká. Magam is lementem Alsótömösről a Kőba völgyébe, s ma is többször nézegettem meg a kinyúló sziklatetőt, melynek oltalma alatt meghúztuk magunkat. Hál Istennek, hogy elmúlt.”

A menekülők a szilvesztert is a Kőba sziklái alatt töltötték, január elején mertek csak visszamenni a falvakba. Ennek állít emléket a sziklába vésett „1849”-es évszám, amely sajnos mára már teljesen lekopott a réteges konglomerátum sziklának, és az intenzív sziklamásásoknak köszönhetően. A 2000-es évek elején még jól kivehető volt.

A Malomdomboktól (É 45,5953°; K 25,6370°; 709 m) indultunk a Kőba-patak mentén. Árvay József szerint a Kőba helynév a Kőbába rövidítése. A népi megfigyelés szerint a völgy fölött egy ülő öregasszonyra emlékeztető kiálló szikla őrködik, még az összekötött kendő is jól kivehető a fején. Az öregasszonyt jelentő bába csángó tájszó. Később a nép a Kőbába nevet helyhatározós alaknak érezte (vö. „Megyek a Kőbába.”), ezért lerövidítette és megmaradt a ma is használatos Kőba alak.

Újonnan épített hétvégi házak egész sora között vezetett az út, s kb. 1,5 km múlva értünk ki az erdőbe, itt már két ágra szakadt a Kőba pataka. A patakágak elnevezése jó példa a hétfalusi csángó helynévadásra. Míg tudományosan a patak folyásának irányában (a forrásnak háttal) állva jelöljük meg a jobb, illetve a bal partját, addig a hétfalusiak a faluból kiinduló és attól távolodó irányban képzelik magukat, így lesz a bal ágból jobb és a jobb ágból bal.

A Kőba jobb ágán folytattuk utunkat és hamarosan a Kossuth-ligethez értünk (É 45,5816°; K 25,6500°; 757 m). E csodálatos és félreeső helyen, a hétfalusiak kedvenc majális-helyén tartották a gyermekek az 1900-as évek elején a fák és a madarak napját (május 10.).

A szekérút végétől a patak medrében haladtunk tovább. A befagyott víz helyenként a felszínre tört, ekkor köveken kellett tovább menni. A hegyoldalban szarvasokat pillantottunk meg, a makulátlan hóban ők ejtették az egyedüli nyomokat. Így érkeztünk meg a ’48-as kőhöz (É 45,5818°; K 25,6558°; 933 m), dicső szabadságharcunk egyik szomorú emlékhelyéhez.

A Magyarvár

A tömösi emlékmű (É 45,5712°; K 25,6102°; 826 m), amelyet hagyományosan minden március 15-én megkoszorúz a brassói EKE is, két csatához kötődik. 1849 tavaszán Engelhardt, Kalliány és Heydte csapatai Brassóban tartózkodtak. Március 20-án reggel, mikor a magyar haderő megérkezett Brassó alá, a cári és osztrák csapatok nem érezték elég erősnek magukat és megkezdték a kivonulásukat Erdélyből. 21-én Bem üldözésükre küldött egy háromszéki székely dandárt, akik Felső-tömösnél megtámadták az ellenség hátvédjét, közel 200 főnyi veszteséget okozva és 200 poggyászszekeret zsákmányolva. Az időközben megerősödött cári csapatok június 19-én tértek vissza, amikor Lüders megtámadta Predeálnál a szoros védőit. A térség védelmét a székelyekből álló brassói hadosztály látta el, parancsnoka Kiss Sándor huszárezredes, Bem egyik legjobban képzett tisztje.

A Magyarvár: piros-sárga-kék és piros-fehér-zöld

A védelem kétszer is visszaverte a támadókat, kitűnt a tüzérség hét Gábor Áron-féle ágyúja, amely 60-nal vette fel a versenyt. A heves csatát végül árulás döntötte el június 20-án. Egy szász erdész segítségével az oroszok a hegyeken át hátba támadták a honvédeket. Megsebesült Kiss Sándor is, akit egy székhez kötöztek és úgy vezényelte tovább a csatát, de a védelem végül összeroppant. Ezt a jelenetet örökíti meg Bellony László híres festménye, A tömösi szoros Leonidasa. A magyar mérnök és építész egylet 1879-ben emléket állított „A haza védelmében itt elvérzetteknek”. A ’90-es évek elején az emlékművet ismeretlen tettesek piros-sárga-kék festékkel leöntötték, kovácsoltvas kerítését ócskavasnak adták le. Pedig az emlékmű igencsak nehezen közelíthető meg, a Tömös folyó fölé csak március 15-re vernek egy „egynapos” gerendahidat a cserkészek.

A Sándor víze

Visszafelé útba ejtettük a Sándor vízét is (É 45,6012°; K 25,6547°; 710 m). Ez a bővizű forrás az egyik magyarázat szerint Kiss Sándorról kapta a nevét.

Bácsfalu

Március 13-án szervezte meg a brassói EKE azt az autóbusztúrát, melynek során végiglátogattuk a Kárpát-kanyar Szabadságharchoz kötődő helyszíneit. A bácsfalusi templomkertből indultunk, itt tekintettünk meg a Véres Karácsony áldozatainak síremlékét (É 45,6126°; K 25,6687°; 691 m), amelyet 155 évvel megálmodása után, 2006-ban lepleztek le.

Borcsa Mihály sírja

A templomhoz közeli temetőben (É 45,6097°; K 25,6672°; 710 m) áll Borcsa Mihály és Simon István (1827–1907) ’48-as honvédok sírjai, valamint a Bereczki Anna emléktábla is.

A Bereczki Anna emléktábla

A hétfalusi csángók mély tisztelettel adóztak az evangélikus Kossuthnak. Sipos Jánosné Bereczki Anna (1850–1926), a csángók Nagyasszonya, a már súlyos beteg Kossuth Lajos orvosával, Henfi Ignáccal levelezett, és a családnak felajánlotta a szemfedő és a fejpárna kihímzését. A temetőkert fehér hava talán arra az 54 méteres fehér selyemlepelre emlékeztetett, amelynek szélére tűfestéssel és aranyhímzéssel babérgirlandot hímeztek, alsó végének közepére olajágat tartó női kéz került, felső végére a Kossuth család címere, körbe pedig aranybetűkkel a következő mondat: „A derék nem fél az idők mohától. A koporsóból kitör és eget kér. – 1893 – Sipos Jánosné – A hétfalusi csángó nők tiszteletük jeléül.”. Az emléktáblát 2002. május 25-én, a Kossuth-évben, a világtalálkozó véndiákjai állították.

Türkös

Tárlatunk következő képe Türkös. A falu központjában egymás mellett található a templom, a papilak, és a Néprajzi Múzeum (É 45,6151°; K 25,6776°; 687 m), amelynek épülete – a türkösi kúria – egykor Brassó város hűbéri erőviszonyait fitogtatta, hisz itt szedték a bácsfalusi és a türkösi jobbágyaktól az adót, e teher alól szabadultak fel 1848-ban. A papilak udvarán nyíló illatos rózsaszirmokkal tömték ki egykoron Kossuth Lajos halotti fejpárnáját.

Türkösi hősi emlék

A templomkertben (É 45,6148°; K 25,6769°; 689 m) 2006. december 3-án avatták fel az 1848-as forradalom, I. és II. világháború hőseinek emlékművét.

Csernátfalu

Az EMKE brassói fiókja 1891-ben emlékoszlopot állított Csernátfalu főterére a Véres Karácsony 51 csángó vértanújának emlékére. A falu főtere ekkor a Kossuth-tér nevet is felvette, a Budapesten élő Istók János (1873–1972) bácsfalusi születésű szobrászművész pedig Kossuth mellszobrot tervezett az oszlop tetejére. A trianoni békediktátum közbeszólt, a Kossuth mellszobor soha nem kerülhetett a helyére, sőt a Csángó Szobrot 1926-ban ismeretlen tettesek ökrökkel lehúzatták a talapzatról, pár napig összetörve hevert Csernátfalu főterén (É 45,6174°; K 25,6932°; 672 m). Helyére román katona szobra került.

Hosszúfalu

Hosszúfalu egykori főtere szintén mementója a Szabadságharcnak. A templomkertben (É 45,6194°; K 25,7048°; 676 m) Szász György lelkész sírköve emlékeztet a kegyetlenségekre, a papilak előtt (É 45,6195°; K 25,7050°; 673 m) Petőfi Sándor 2004-ben leleplezett szobra áll, majd pár lépésre található a Városi Könyvtár épülete (É 45,6197°; K 25,7054°; 673 m) – a volt hosszúfalusi kúria, ahol Brassó szedte adóját a csernátfalusi és hosszúfalusi jobbágyaktól.

A Csángó szobor

A temetőkertbe (É 45,6210°; K 25,7071°; 673 m) menekítették Csernátfalu főteréről és ma is itt pompázik a Csángó Szobor, a Véres Karácsony emlékműve: „Szent örömök közt vártuk a Megváltó születését, nem sejtők a halált s íme lesújta reánk”. Az 51 vértanú emlékét őrzi a kerítéssel párhuzamosan ültetett 51 hársfa is.

Tatrang–Zajzon

Tatrang és Zajzon határán, a Bükköstől keletre fekszik a Muszka-asztal (É 45,6429°; K 25,7738°; 720 m). Ezen a hegytetőn táborozott az orosz sereg, s a déli harangszót követően ide voltak kötelesek felhordani a falubeliek az ételt, amit a muszkák nagy üstökben összekevertek és újra felmelegítve kiosztottak a katonáknak.

A Muszka-asztal Zajzon fölött

A zajzoni temetőkertben található Zajzoni Rab István (1832–1862) költő, néprajzi író sírja (É 45,6375°; K 25,7768°; 640 m), aki Budapesten bekapcsolódott a Táncsics Mihály féle ifjúsági mozgalomba, s a nagy forradalmárra együtt ült börtönben is. A sírhoz közel kopjafa állít emléket a Szabadságharc hőseinek.

Bodola

A bodolai temetőben (É 45,6761°; K 25,8095°; 612 m) két ’48-as honvéd nyugszik: Orbán József, aki a Nemes-kúria tiszttartója is volt, valamint Benke József (1826–1893), aki 1856-tól az iskola rektora lett.

Kápolna Bodza-vámán

Bodza-vám

A ’48-as honismereti túránkat ott fejeztük be, ahol tulajdonképpen minden elkezdődött. A Kárpát-kanyar első csatája Bodza-vámon (É 45,5718°; K 25,9815°; 856 m) zajlott le 1848. november 23–24-én. Ekkor rohanta le Stráva kapitány vezetésével egy osztrákokból és román határőrökből álló csapat a 40 fős székely határvédőket, kik közül 10-et legyilkoltak, 30-at pedig Brassóba kísértek, ők voltak az első hadifoglyok. A Kárpát-kanyar első áldozatait a vám temetőjében hantolták el. Sírjuk ma jeltelen.

*

A hegytetőn álló vámkápolna romjai között üvöltő hóvihart forral borral próbáltuk ellensúlyozni, s a hatásától felvidult társaság katonanótákat és népdalokat énekelt Brassóig. Három nap: gyalogtúra, autóbuszos kirándulás és ünnepi műsor, koszorúzás. Így emlékezett idén a brassói EKE a Szabadságharc nagy pillanataira, egy kiállítás képeiként élnek bennünk a meglátogatott helyszínek.

*Változatban megjelent az Erdélyi Gyopár 65. (20.) évfolyam 2010/3. számában.