2010. január 31.: Dédanyáink útján

Brassó és a Cenk látványa a csernátfalusi Háttetőről

1925. július 18. Szombat. Alig múlt fél öt. Az ég alja már derengett, a Nap utolsókat ásított, felkészülve arra, hogy lelépjen felhőágyából és meleggel, fénnyel árassza el a Barcaság aranyövét. Az első, még álmos sugarai arra a csernátfalusi házra estek (N 45,6220°; E 25,6926°; 664 m), amelyben Furuzs már szorgosan csomagolt. Merëndét [élelem az erdőre vagy mezőre menőnek] pakolt a kaszálóba: friss zöldségeket, szalonnát, túrót, főtt tojásokat, födeles fazékban savanyú levest, sőt gondosan elkészített rántást is. Nem hiányozhatott az üveg pálinka sem, biztosan a tartalék is elfogyott már fent a hegyen. A nagy üstöt, az edényeket, a pityókát, sőt tíz malomkeréknyi kenyeret is a férfiak már felvitték a szekérrel.

Férjeuráék fenn voltak szénacsinálni a Rencén. Két hétig tëlláztak [fent laktak az erdőn szénacsinálás végett] a 12 boglyás (kb. 3 ha) erdei kaszálón, gyakran a tehenet is felvitték, hogy mindig legyen friss tej. A kétbindás [binda = ökör] szekérrel mentek fel. Az apósa és a férje kaszáltak, együtt a felfogadott kaszásokkal. Már hajnalban kibújtak a kalyibából, s csak úgy vágták a rendet. Majd következett a forgatás. Az apósa mindig azt hajtogatta, hogy a széna a villán szárad. Sokat kell forgatni, teregetni. Azután estére sorokba gyűjtötték a szénát, majd bugjába [boglya] szedték, mert így éjjel jobban száradt. Reggel sziétbërzëltiék [szénát (rendet) széthány], s még hagyták száradni, majd furkojonként [kis szénarakás, egy jó villányi széna] egy karó köré nagy boglyába gyűjtötték. A boglyákra mogyoróágakból puózmát [fonott kosárszerűség, ezzel fogták le a szénát, hogy a boglyából ne tépje ki a szél] fontak. Ha esős idő volt, a szénát az erdőn hagyták, és hazamentek aratni. A széna hazaszállítása is nehezen ment. A nagy kaptatóknál, medregojoknál [meredek domboldal], a szénát faágakon húzatták le az ökrökkel, vagy megkötötték a szekér kerekét, hogy ne tudjon forogni. Így került haza a hét-nyolc órás utazás után a kuóst [széna], ahol a csűrbe – az állásra [a csűr gerendáira helyezett deszkák, amelyre a szénát rakták], vagy a pajtába – a hiuba [szénapadlás] rakták, gondosan, mert ha nem volt eléggé száraz, öjsszepogácsált [a penészes széna darabokba összeáll]. A nők közül valaki otthon maradt, vigyázott a házra, ellátta az állatokat és amikor kellett, friss élelmet vitt fel gyalog – a kiépített, hosszú szekérutat a hegyen át lerövidítve – a kaszálókba. Korán indult, hogy az esti fejésre visszaérjen.

A bércre esett fa

Furuzs elkészült a jiszákkal [átalvető]. Ellátta az állatokat, majd gondosan betette az ajtót, kaput, s elindult. Végigment a Vásárutcán. A Főtéren méltóságteljesen, de komoran köszönt rá a Véres karácsony emlékműje. Lassan búcsúzott mindenkitől, jól tudta, csak hetei vannak még hátra; lelkében már hallotta márványtömbjeinek ropogását, amint engedve az ökrök erejének, a porba hullanak.

Furuzs az Irodautcán ment fel, majd elhaladva a szip [csorgós kút] mellett, balra tért és a Román Templom utcán nagy „S” betűt leírva az erdei ösvényre lépett. Az átalvető nehéz volt, mégis szaporán szedte lépteit. A kora reggeli fenyőerdő friss levegőjét valósággal itta a tüdeje. A falusiak által nemrég szabályos sorokba ültetett fiatal fenyőfák alatt kapsák [erdei szamóca] piroslottak, de mindenütt látszottak még a tegnapi erős idő nyomai. Nyári zápor: hamar jött, hamar ment, de eléggé mély nyomokat hagyott maga után. Elhagyta a Kerekdombot, jobb kéz felől a Csipkést, majd mintegy 2500 lépés megtétele után a Bivalylegelő vályújánál (N 45,6087°; E 25,6992°; 772 m) állt meg először. A félórás menetelés után mohón ivott az üde vízből. A forrás bőségesen ontotta a friss nedűt, s a vályú is tele állt, hisz várta a hamarosan érkező bivalycsordát. Megigazította az átalvetőt, megmarkolta vándorbotját. Hatalmas kaptató következett, 100 méteren 100 métert emelkedett az út. Háromszor is megállt szusszanni, visszanézett a korai napfényben kirajzolódó falvacskákra. Hosszúfalu templomtornya kimagaslott az épületek közül és ebben a reggeli ellenfényben óriásnak tűnt. A harang pont ekkor szólalt meg. Hat óra. A falu felkelt, ideje volt a csordákat kihajtani. 20 perc múlva érte el a kaptató tetejét (N 45,6039°; E 25,6966°; 881 m). A Hegyeshegy lábánál letette az átalvetőt, kifújta magát. A reggeli napfény élesen kirajzolta a messzeségben a Királykő szikláit. Jobbra jól látszott a Cenk – az Árpád-szobor helye üresen tátongott, a 12 évvel ezelőtti nagy robbanás hangja még megülte a vidéket. Idetetszett a Rakodó völgye is, a brassóiak kedvenc kirándulóhelye. A Csigahegy mélyen hallgatott eltemetett kultúrájáról, s a bolnoki vár maradványai is erőteljesen szunyókáltak a tavalyi avar alatt. A Czell-féle sörgyárba munkások igyekeztek, s jól idehallatszott a tramváj [a Brassót Hétfaluval összekötő helyi érdekű vasút] sípja is, ahogy éppen elhagyta a derestyei sorompót. A közelben a Nyíres fáinak leveleit libbentette meg a reggeli szellő, s a Pancsó hosszúkásan nyúlt fel a Hétforrásig. A Jancsi-kútjánál lévő ëjsztënában [havasi juhakol] most ébredezett a juhnyáj.

Piramishegyek: Szenes-bérc, Fenyős, Hegyeshegy

Leballagott a vályúhoz. Itt töltötte tele a liégejt [többnyire cserefából készített víztaroló edény], mert a Garcsin-völgyéig már nem volt többé víz. Felvette az átalvetőt, majd megszaporázott léptekkel indult a Háttető felé. Fél óra alatt tette meg a közel 2000 lépést és ezzel fel is ért a csúcsra (N 45,5965°; E 25,7009°; 952 m). Előtte a völgyben jól látszott a Garcsin-pataka, mögötte az Arapa és a föléje tornyosuló piramisszerű Csuklyon [hegykúp, piramishegy, legtöbbször együtt használják az előtte lévő domb nevével: „Arapa csuklyona”]. Jobbra, az út melletti tisztáson feltűnt a vámház is, a Monarchia egyik legdélkeletibb határállomása. Az új állam most erdészházat létesített benne.

Erőt gyűjtött, majd szaporán ereszkedett alá. Babonás félelemmel kerülte el a Hegyeshegy gödrében csordogáló Toplós-kútat, hisz a hiedelem szerint szépasszonyok fürödnek itt, s ha valaki naplemente után iszik belőle, bivaly alakú szellemek fogják kísérteni.

A Nagykőhavas Jégbarlang mögötti oldala a Csuklyonról

Jó fél óra múlva érte el a Garcsin-völgyét (N 45,5908°; E 25,7138°; 785 m), majd ráfordult a Rencére vivő kikövezett szekérútra. Néhány lépés után már érezni lehetett a hosszúfalusi Büdösvíz átható kénes szagát. Hamar letért a kikövezett szekérútról és lábbelijét lerúgva átment a Garcsin-patakán. A bővizű, gyors hegyi patak vígan csordogált a falu felé – energiával telten hajtotta a fűrészmalmokat –; jól esett megmosakodni, felfrissülni benne, ezért nem a hídon ment át. Elérte az erdészházat, valamint az átellenben lévő Jónás-féle fűrészmalmot. Jó negyedórányi séta után ért ki a Százforintosnak nevezett rétre, itt ismét megállt pihenni a vályúnál, újból megtöltve a liégejt. Hirtelen emelkedővel fiatal fenyveserdőn haladt át, s újabb negyed óra múlva kiért a kaszálókhoz. Innen vezetett tovább az ösvény, húsz perces meredeken, a Csuklyonra (1275 m). A szép lapos gerinc alatt bővizű sziklaforrás tört fel (N 45,5597°; E 25,7196°; 1192 m), amelynek a vize a legmelegebb nyári napokon is jéghideg. A gerincről varázslatos kilátás nyílt. Keletre az ósánci völgy kígyózott a falu felé, jól látható a Tészla és a Csukás. Északot a Barcaság termékeny síksága zárta le, amelyen már aranylott a gabona. Mögötte, a kék ködben kirajzolódtak a székely hegyek. Nyugatra lenyűgözően szökött az ég felé a hétfalusi csángók „szent hegye”, a Nagykőhavas. Szikláival, szakadékaival, vad erdőségeivel félelmetesen hatott a szemlélőre. Délnyugatról már idelátszottak a Rence oldalában lévő kaszálók, mögöttük a Kelebucs, a Tóthpál-havas és a Bucsecs zárta le a kilátást. Egy év múlva már idelátszott a Caraimanon épülő hatalmas kereszt. A kaszálókon mindenfelé szorgalmasan dolgoztak a falusiak. A nyár-reggeli nap sugara égetően szállt alá, s az ég kékségét a köröskörül fellelhető encián ihlette.

A Bornás-bérc tetején keresztezte az ösvény a Rencére vivő szekérutat. Balra lenyűgöző látvány fogadta: a Grohotişu-hegység (1768 m), a Hidegvölgy-bérc (1559 m) lélegzetelállító sziklaormai. A háromnegyed órára lévő Zsendely-bércet érintve kényelmes félórás séta következett a Rence nyakáig. Áthaladt a Fehérkő-bércen, Kis András-bércen, Paláj-bércen – ezeket mind egy-egy patakvölgy választotta el egymástól –, majd bal oldalt a Rence 1378 m magas csúcsa alatt, és keresztülmászott egy alacsony gerincen.

A Grohotişu-hegység (1768 m), a Hidegvölgy-bérc (1559 m) lélegzetelállító sziklaormai

Tíz órához közeledett, amikor végre felért a kaszálóba (N 45,5325°; E 25,7176°; 1239 m). A kutya ismerte meg elsőnek: csaholva rohant feléje. Köszönt az urának, apósának, a kaszásoknak, majd hozzá is fogott előkészíteni az ételt. A nagy üstbe vizet tett főni, hogy ebédre elkészüljön bruókusleves [krumpliból, zöldségekből sok rántással készült leves], amelybe belekeverte az otthonról hozott rántást is. A férfiak is lankadatlanul dolgoztak közben, csak később, az ebéd elfogyasztása után értek rá beszélgetni. Férje ekkor újságolta el neki a hírt, amely tegnap óta beszédtéma a havason: Bencze Sári a Bornalikból várandósan jött fel szekéren az urával a Papbércére szénacsinálni, s tegnap itt, az erdőn, a nagy vihar közepette született meg a leánya; Ilusnak fogják hívni...

Lármafa

Azóta megváltozott a világ. A Rence nyakában, azon a szép verőfényes kaszálón, a világégés után menedékház épült a hétfalusi turisták örömére, de ez sem tartott sokáig, mert 1966-ban hegyivadász támaszpontot létesítettek itt, és 1969-től a menedékház már nem érhető el a hegyszeretők számára, sőt a ’80-as években a Rencére vivő utak is tiltottak voltak – azóta sem újították fel a turistajelzéseket rajtuk. Hasonlóan a Csuklyonon is felépítette az 1930-as években a brassói Encián turista és testnevelési egyesület a maga menedékházát, de ezt is elvitte az államosítás.

Osztálykirándulás a rencei menedékháznál 1967. december 10-én

Dédanyám és szénacsináláskor a kaszálón született nagyanyám, már rég az égi havasokon forgatják a szénát, s 2010. január 31-én, egy szép napsütötte téli vasárnapon, mikor elhatároztuk, hogy dédanyáink útján fogunk felmenni a Rencére, szembesülnünk kellett azzal, hogy a fehér hó mindenütt fel van szántva a sárosan levontatott fenyőfáktól, és amikor éppen hallgatnak az erdőt percek alatt eltűntető láncfűrészek, akkor az ATV-ék burrogása zavarja a csendre vágyókat, s a sáros hóra ráadásként olaj- és koromfoltokat eregetnek.

Favágás és ATV-k nyomai az erdőben

Hazafelé a Garcsin-völgyét követtük. A Bornás-bérc alatt, a Kiságon (N 45,5579°; E 25,7008°; 1019 m) betongát épült. Vele szemben, egy kiálló, érdekes alakú szikla alól bővizű forrás tört fel, mintha pont most fakasztotta volna Mózes egy botütéssel. A Garcsin-mezején állatfarm épült, mellőle ismét megcsodáltuk a Lenföldek-fölé tornyosuló Nagykőhavast, és meglepődtünk, hogy a régi vámház után már be is értünk a faluba, amely 3 km / 7 év sebességgel vágtat a havas felé; a tákolt faházakkal pedig együtt nőnek a szemétdombok is...

*Változatban megjelent az Erdélyi Gyopár 65. (20.) évfolyam 2010/2. számában.